44. fejezet

Viktória nézőpontja

Kinyitottam a tárgyalóterembe vezető nehéz tölgyfaajtót, udvarias mosollyal az arcomon. „Sziasztok!” – mondtam ragyogó, professzionális hangon. „Elnézést, hogy megvárakoztattam önöket.” Tekintetem végigsöpört az öt férfin, akik már a nagy mahagóni asztal körül ültek. Mindannyian kifogástalanul voltak öltözve, öltönyük tökéletesre szabott, arckifejezésükben a várakozás és a türelmetlenség keveréke tükröződött. Egy magas, izmos testalkatú, sötét hajú és átható kék szemű férfi állt háttal nekem, és egy telefonhívásba merült. Odamentem, és türelmesen vártam, hogy befejezze, miközben már átgondoltam az ajánlat részleteit, a hangsúlyozandó legfontosabb pontokat.

Egy kurta biccentéssel befejezte a hívást, és felém fordult. Tekintetünk találkozott, és hirtelen... felismerés futott át rajtam. Volt benne valami ismerős, valami abban, ahogy a tekintete az enyémbe szegeződött, valami az állkapcsának feszülésében, abban, ahogyan viselkedett. De nem igazán tudtam hova tenni, hol láttam már korábban.