158. fejezet

Viktória nézőpontja

A reggeli fény lágyan áradt be a kórházi szoba ablakán, lágy aranyló árnyalatot vetve a ropogós fehér lepedőkre és a falak visszafogott tónusaira. A levegő sűrű volt a fertőtlenítő halvány illatától, amely keveredett a friss virágokkal, amelyek az éjjeliszekrényen álltak – Luca húgának figyelmes ajándéka. Kint a világ pezsgett az élettel, de e négy fal között mintha lelassult volna az idő, így átélhettem ezt a drága pillanatot.

A kórházi ágy szélén ültem, újszülött fiunkat ringatva a karjaimban, apró testét szorosan bebugyolálta egy puha, kék takaró. Finom ujjai ökölbe szorították, arca nyugodt, ajkai kissé szétnyíltak, miközben aludt. A szívemet olyan mély, olyan elsöprő érzelem öntötte el, hogy azon kaptam magam, hogy visszatartom a lélegzetem, csak hogy még egy kicsit élvezhessem. A vajúdás kimerültsége még mindig rám tapadt, tompa fájdalom hasított a csontjaimba, de ezt beárnyékolta ennek a kis életnek a puszta csodája, amelyet a világra hoztam.