107. fejezet

Viktória nézőpontja

A város fényei csíkokká homályosultak, ahogy az autó száguldott a csendes utcákon. Ökölbe szorítottam a kezem az ölemben, körmeim a tenyerembe vájtak. Nem éreztem a fájdalmat. Zsibbadás lett úrrá rajtam, méregként terjedt szét az ereimben.

Luca vallomása visszhangzott az elmémben, egy szüntelen gyötrelemként, amely elől nem tudtam szabadulni. Minden szava tőrként hasított belém, mélyebbre, mint gondoltam volna. Az volt a feladata, hogy elcsábítson. Átverjen. Beleszeretett, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy nem voltam több, mint egy gyalog egy játékban, amelyet apám és az övé vezényelt.