188. fejezet

Sándor nézőpontja

A hideg levegő csíp a bőrömön, ahogy kilépek a kávézóból, az éles szél pengeként hasítja át a kabátomat. Alig érzem a hideget, túlságosan leköt a tekintetem, ahogy Victoria alakja eltűnik az utcai lámpák ködös fényében. A leheletem elhomályosul az éjszakai levegőben, a mellkasom összeszorul valamitől, amit nem akarok megnevezni. Bűntudat? Talán. De gyorsan elnyomja valami sötétebb, valami emésztőbb – a komor elszántság érzése.

Tudtam, hogy fájni fog neki, ha elmondom neki Lucát. Láttam abban, ahogy ajkai szétnyíltak a döbbenettől, ahogy az ujjai enyhén remegtek, ahogy az asztal szélébe kapaszkodott, mintha fizikailag megráztam volna. De meg kellett tennie. Megérdemli az igazságot, bármilyen fájdalmas is. Azt tettem, amit meg kellett tennem.