6. fejezet Tökéletes kép

Harper a hidegtől tüsszent. Noah-val ül az autóban, túl ideges ahhoz, hogy beszéljen. A nap eseményei megviselték. Csak haza akar menni és a takaró alá bújni. Senki sem ijesztette meg még annyira, mint Noah Jacobs.

„A Wrightéknál laksz, mi?” – kérdezi kifejezéstelen hangon. A lány bólint válaszul. „C-Claire a keresztanyám” – mondja.

Noah ujjai szorongatóan szorítják a kormánykereket, de lerázza magáról a dolgot.

„Ez a te lakásod?” – kérdezi, és egy kétszintes házra mutat a város kávézója közelében.

– Igen – feleli Harper. – Mennem kellene…

Amint az autó megáll, kiszalad belőle, de legnagyobb meglepetésére Noah követi. Azonnal felkapja a tartalék szemüvegét a konyhapultról.

„M-Mit csinálsz?” – visítja, amikor a férfi lazán belép a házba.

– Micsoda? Nekem is kell ruhám – vigyorog, és leül egy székre az étkezőben.

„Claire nincs otthon, és nem szabadna idehoznom senkit, amíg ő nincs itthon!” – könyörög Harper. „Kérlek, menj el!”

Noah gúnyosan nézi. „Nem tudsz magaddal hozni egy pasit?” – gúnyolódik. „Mintha bárki is akarna téged!”

Harper lenéz a lábujjaira. Igaza van. Egyetlen épeszű srác sem fog kedvelni egy ilyen egyszerű lányt. Noah észrevette a szomorú arckifejezését, és csak a fejét rázza. Tényleg gyűlöli ezt a gyenge lányt.

„Vizesek a ruháim. Nem gondolod, hogy meg kellene köszönnöd, hogy megmentettelek?” – kérdezi.

Harper pánikba esik. Megköszönni neki?

„Nincs semmi ruhám a számodra!” – motyogja.

„Liam ruhái jók lesznek rám” – von vállat. „Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ruhája van, még akkor is, ha szarul néznek ki.”

Harper összevonja a szemöldökét, de Noah-t alig érdekli. „Hozzatok nekem ruhákat, különben az egész iskolának elmesélem a csókunkat” – kacsint. „Ugye, milyen látványos hír? Biztos vagyok benne, hogy az exem is célpontjává váltok majd…”

„Te voltál az, aki figyelmeztetett, hogy ne mondjam el, pedig én senkinek sem mondtam el!” – tiltakozik Harper.

„Felemeled a hangod előttem, te kockafej?”

Hirtelen feláll és odalép a lány felé. Harper idegesen hátralép, amíg a lány háta a falnak nem ütközik. Noah teljesen sarokba szorítja. Kezeivel a falhoz csapódik, és szorosan szorítja a karjaiba . Sötét szemei a lányra szegeződnek, megijesztik. De valamiért a lány szíve egy kicsit túl hangosan ver.

– Meggondoltam magam – suttogja. – Mulatságos látni az ideges arckifejezéseidet. Vajon mi lesz, ha mindenkinek elmondom, hogy csókolóztunk? Nem gondolod, hogy népszerűbb leszel a diákok körében?

Harper ajka remeg a félelemtől. A népszerűség az utolsó dolog, amire vágyik. Csak egy békés életet akar.

„De nem akarod felfedni” – találgatja helyesen. – Ami csak arra késztet, hogy felfedjem.

„K-Kérlek ne!” – könyörög. „Én…”

Noah elvigyorodik és hátrál. Harper kihasználva a lehetőséget, elhúzódik tőle, és több méter távolságot tart közöttük.

„Olyan könnyű megijeszteni téged” – ásít. „Most hozz nekem ruhákat, hogy hazamehessek. Rendben?”

Harper nem vár tovább. Odarohan a szennyeskosárhoz, kivesz egy tiszta nadrágot és Liam egyik kék pólóját. Odadobja Noah-nak, mert nem akar a közelébe menni.

„Öltözz át és menj el!” – könyörög.

Noah gonosz vigyort villant rá, és elkezdi levenni az ingét a szeme láttára, hogy még jobban cukkolja. Harper félelmében felnyög, és felrohan a szobájába, becsukva maga mögött az ajtót. Noah hangosan felnevet, mulatságosnak találja a lány ostobaságát. Bemegy a vendégszobába, és átöltözik.

Lenéz a ruháira. Korábbi derültsége kezd alábbhagyni, helyét átveszi a Wrighték iránti gyűlölet.

„Első csapás, Liam” – motyogja. Előveszi a telefonját és készít egy szelfit.

„És ez... lesz a második.”

Kicsivel később Harper kijön a szobájából. A házban szörnyű csend van, ami azt jelenti, hogy sem Claire, sem Liam még nem értek vissza. Noah még mindig itt van? – tűnődik Harper.

Lábujjhegyen lement a lépcsőn. Megkönnyebbülésére Noah már elment. Aztán valami belétalált.

„Jaj, ne!” – döbben rá. „Nem vitte el a mezét!”

Hogyan fogom visszaadni neki? – töpreng.

Noah megáll a háza előtt. Miután elhagyta Harper házát, hosszasan elment a barátaival, és megbizonyosodott róla, hogy látják őt abban a kék pólóban. Ahhoz, hogy a terve működjön , mindenkinek látnia kell.

Már elmúlt éjfél, de Noah-t alig érdekli. Úgyis hozzászokott a megszokott rutinhoz.

A város egyetlen kúriájában lakik. A négyszintes kúria az álmos városra néz, a francia építészet eleganciáját sugározza. A gondosan nyírt, egzotikus virágokkal teli gyeppel a Jacobs család a hírnév és a presztízs megtestesítője. Noah apja, Daniel Jacobs az ország legjobb kardiológusa és a város sztárja.

Ők a társadalom krémje. Egy festői család.

Noah belép a házba, és félrehajítja a kulcsát. A lámpák le vannak kapcsolva, de sötét aurát érez az egyik sarokból.

Hirtelen felvillantak a fények. Noah nem fordult meg, de érezte magán a hideg tekintetet.

– Szia apa – köszönt óvatosan.

„Hol voltál?” – kérdezi egy hideg hang hátulról.

„Kint” – válaszolja Noah. Hosszú csend telepszik közéjük. Noah nagyon jól tudja, mi fog történni. Ez mindennapos esemény az életében. Minden normális. Minden rendben van. A Jacobs család a tekintélyes, ők a városban mindenki másnál jobbak.

Végül is ők egy képbe illő család.

CSATLAKOZÁS!

Egy nagy hamutartó repül Noah felé, de ő csak félrebillenti a fejét, a hamutartó centiméterekkel téveszti el. Lassan megfordul, hogy szembenézzen a szörnyeteggel, aki apjának nevezi magát.

„Te… te kis rohadék!” – káromkodik Daniel. „Hogy merészelsz tiszteletlenül viselkedni velem?”

Igen. Mi vagyunk a tökéletes család, tűnődik Noah.