162. fejezet

Viktória nézőpontja

Lucára pillantottam, aki bátorítóan mosolygott, ujjaival szótlanul végigsimított a kezemen. Aztán ismét Alexanderre fordítottam a figyelmemet, felismerve, hogy ez egy olyan pillanat, amikor mindannyiunknak találkoznunk kell középen, bármilyen bonyolulttá is vált a helyzet közöttünk. Valami finom dolog lebegett a levegőben, hallgatólagos felismerése mindannak, ami idáig juttatott minket.

– Gabriel Luca névet fontolgattuk – mondtam halkan, Alexander arckifejezését fürkészve. – Egy név, ami nagyon illik hozzá, mindaz után, amin együtt keresztülmentünk.