154. fejezet

Alexander nézőpontja

A kórházi szobát a délutáni nap lágy fénye fürdette, meleg fénye átszűrődött a légkondicionálóból enyhén lebegő, puha fehér függönyökön. A monitorok halk sípolása és a kórházi gépek halk zümmögése töltötte be a teret, összeolvadva Luca karjaiban biztonságosan fekvő újszülött finom gügyögésével. A jelenetnek békésnek kellett volna lennie, a melegség és a hovatartozás csendes pillanatának, de számomra egyáltalán nem az volt.

Az ablak közelében álltam, kezemmel a korlát hideg fémét markolászva, miközben a mögötte elterülő városra néztem. Távolinak, szinte valószerűtlennek tűnt, mintha az életet, amit valaha ismertem, elszakították volna tőlem, és valami olyasmivel helyettesítették volna, amihez többé nem férhetek hozzá. Elvesztettem a helyem ebben a világban, mégis itt voltam, és néztem, ahogy Luca a karjaiban ringatta a fiamat, és szeretetteljes szavakat suttogott neki, olyan szavakat, amelyeket nekem kellett volna mondanom.