4. fejezet - Meg akarom jelölni ezt a puncit

mint az enyém

[Luna]

„Maximus, mi ez?” – kérdezte tőle Ryder, miközben a telefont az arcához emelte, tekintete végigpásztázta a tárgyat, majd kikapta a telefont Ryder kezéből, és hirtelen felém fordult.

Biztos vagyok benne, hogy a Maximus által küldött teszt az, de nem értettem, miért nem néz Ryder az irányomba. Felvettem a korábban leesett kanalamat, és lassan elkezdtem piszkálni az ételt, miközben próbáltam felfogni a helyzetet.

– Azt hittem, már nem látod, hogyhogy még mindig szerelmeskedtek telefonon? – mondta végül Ryder.

Maximus szeme összeszűkült, tekintete hideg intenzitással szegeződött rá, amitől elgondolkodtam, mi folyik itt. Visszafordult a telefonjához, és nem válaszolt neki, de Ryder folytatta.

„Szóval ő volt az, akivel péntek este voltál, és ami miatt kerülted a hívásaimat, mi?” – ráncolta a homlokát Maximusra nézve, és elmosolyodott.

Éreztem, hogy egy gombóc szorítást érez a mellkasomban, ő valójában egy másik lánnyal üzenetet írt, én pedig izgatott lettem, hogy megcsókolt, mekkora bolond voltam.

Csendben ettem meg a vacsorám maradékát, tompa fájdalom telepedett a mellkasomba, egy nehéz érzés nyomasztott, az izgalom, amivel lementem, hirtelen alábbhagyott, és észrevette, hogy nem vagyok olyan vidám, mint amikor korábban lementem .

********

Pár nap telt el a legjobb barátnőm halálának évfordulója óta. Meglátogattam a családját, és együtt töltöttünk egy kis időt. A temetőjében is jártam, ahol eltöltöttem vele egy kis időt.

Közben minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elkerüljem Maximust, amióta vacsorázni hívott, rá sem néztem, és valahányszor észrevettem, hogy a házamban van, bezárkóztam, nehogy észrevegye, hogy a közelben vagyok.

Épp most értem véget a munkámnak, és esett az eső. Volt nálam esernyő, de valamiért úgy éreztem, legszívesebben az esőben sétálnék. Megnyugodtam, ahogy az eső súrolta a bőröm. Vacogtam, de nem érdekelt, egyszerűen ezt akartam.

A házam bejáratánál álltam, és próbáltam beütni a jelszót, amikor az ajtó belülről kitárult . A bátyám, Ryder volt az, és egy esernyőt tartott a kezében, készen arra, hogy kilépjen.

„Luna, miért vagy kimerült, mi a baj?” – kérdezte aggodalommal a hangjában.

Visszalépett a házhoz, én pedig bementem. Ő egy fehér törölközővel tért vissza, és rám tekert.

„Rázogatod Lunát, és magas a testhőmérsékleted, mi a baj?” – kérdezte Ryder, miközben még mindig az óráját nézte, mintha késésben lenne.

Megráztam a fejem, és még szorosabban szorítottam magamhoz a törölközőt. Nem törődtem vele, és elindultam a lépcsőn. A következő név, amit hallottam a szájából, megállított. Egy név, amit nem akartam hallani, de örültem, hogy meghallottam. Nagyon ostoba voltam.

„Szia Gabe, kérlek, átjönnél hozzám és segítenél beszerezni néhány gyógyszert, amíg ideérsz? A nővérem rosszul érzi magát, és egy nagyon fontos megbeszélésem van egy ügyféllel, és lehet, hogy ma este nem jövök vissza. Csak rád bízhatom, és tudom, hogy biztonságban van” – mondta a telefonon.

Felém fordult, és észrevette, hogy még mindig állok, ezért odajött hozzám. „Luna, Maximus hoz neked gyógyszert, zuhanyozz le forrón, mindjárt itt lesz, most mennem kell” – mondta, miközben a hajam egy részét megborzolta.

Ránéztem és bólintottam. Vegyes érzelmeim voltak, nem tudtam, hogy akarom-e Maximust itt vagy sem, és még mindig dühös voltam magamra, amiért annyira reménykedtem, hogy van irántam valami.

Befejeztem a zuhanyt, és felvettem a csipkés rövidnadrágomat, ami kicsit kilátszott a bőrömből, valamint egy fekete kapucnit. Például, hogy már körülbelül harminc perc telt el azóta, hogy a bátyám elment, és Maximusnak semmi jelét nem láttam. Talán még mindig az egyik barátnőjével van – gondoltam magamban, amitől hangosan felsóhajtottam. Este 7 óra volt, és korgott a gyomrom. Készítenem kellett magamnak valamit enni.

Lementem a földszintre, és átmentem a konyhába, ahol gyorsan sütöttem pár gofrit és ittam meleg tejet. Leültem a konyhai étkezőasztalra, és addig ettem, amíg jóllaktam. Megnéztem az időt, és este 7:45 volt, én pedig folyamatosan a bejárati ajtót néztem.

Elpakoltam a tányérjaimat, és már indultam volna felfelé az emeletre, amikor megszólalt a csengő. Gyomromban remegést éreztem, és ezzel egy időben nehézség telepedett a mellkasomra, ami teljesen lenyomott. Biztosan végzett a fontos dolgokkal, mielőtt elindult volna. Összeráncoltam a homlokomat, miközben gyorsan az ajtóhoz nyúltam és kinyitottam.

Maximus lépett be. Lazán volt öltözve: kék farmernadrág és fekete ing. A kezében egy kis táskát, a másikban egy kis gyümölcsös kosarat tartott .

A szemembe nézett, és egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Nem vettem észre, hogy még mindig az ajtóban áll, én pedig elálltam a bejáratot.

– Bejöhetek? – mondta, visszarántva a valóságba, szürke tekintete átfúrta a lelkemet.

– Bocsánat – suttogtam, megmozdultam, ő pedig bement. Bezártam az ajtót, és néztem, ahogy bemegy a konyhába, majd visszajön egy üveg vízzel.

Most az ebédlőben ültem, és igyekeztem a lehető legjobban elkerülni a szemkontaktust. Odalépett hozzám, és megkérdezte, hogy ettem-e már. Azt mondtam, igen, és adott nekem valami gyógyszert, ami láz és influenza ellen volt. Bevettem.

– Köszönöm – mondtam neki, továbbra is próbálva kerülni a szemkontaktust.

– Hogy érzed magad most? Megijedtem, amikor a bátyád felhívott. Éppen egy fontos megbeszélésen voltam, de át kellett ütemeznem – kérdezte, a szemembe nézve.

„Most már sokkal jobban vagyok. Tudod, hogy a bátyám tud drámai lenni. Nem volt semmi komoly. Egy forró zuhany után sokkal jobban vagyok. Talán azért, mert esőben sétáltam haza.” – mondtam neki, és próbáltam elrejteni a keserűséget a szívemben, valahányszor eszembe jutott, hogy volt egy csaj, akivel jól érezte magát.

„Miért kellett az esőben gyalogolnod, kicsi babám?” – jött közelebb hozzám és megsimogatta a homlokomat, felemelte a fejem, amit lehajtottam. Elhajítottam a kezét és lehajoltam, hogy a kisujjammal játsszak.

– Nézz rám! – parancsolta. – Miért tagadod meg mindig tőlem, hogy lássam a gyönyörű szemeidet? – mondta szelíd hangon.

Nem törődtem vele, felálltam és vissza akartam menni az emeletre, amikor visszahúzott és az ölébe ültetett.

Tágra nyílt szemem, rábámultam, de egy szót sem tudtam kimondani, szürke tekintete az enyémbe szegeződött, a hajamat súrolta és elsimított néhány hajtincset az arcomból.

– Miért kerültél eddig? – kérdezte, miközben továbbra is szorosan fogta a derekamat.

Nem törődtem vele, és megpróbáltam felállni az öléből, de olyan erősen szorított, hogy kétszeri próbálkozás után sem volt más választásom, mint feladni és csak ülni.

– Engedj el, pihenni akarok – találtam meg végre a hangom, és a szemeimet forgattam.

„Nem hiszem, hogy meg tudom tenni, kicsi babám, hiányoztál, és nem tudtam, hogyan kérdezzem meg felőled a bátyádat” – mondta, miközben kezével a csupasz nyakamat simogatta.

Éreztem, ahogy egy áramütés végigfut a testemen, és összeráncolt homlokkal néztem rá. – Biztosan a barátnőiddel voltál elfoglalva, szóval kétlem, hogy hiányoztam.

– Barátnők – ismételte meg utánam, majd felkuncogott. Közelebb lépett a fülemhez, és megharapta a fülcimpámat. – Féltékeny voltál amiatt, amit a bátyád mondott a minap? – suttogta a fülembe, mire fülledt forróság áradt szét bennem, bársonyos ölelésként fonva körém.

Forgattam rá a szemeimet, még akkor is, amikor nem látott, a nyakamat simogatta és puszilgatta a fülcimpáimat.

Hátrahúzódott és ismét rám szegezte a tekintetét, tekintete a combjaimra siklott, amiket próbáltam összepréselni. Kezeivel széthúzta őket, és simogatta az ölemet. A tekintete továbbra is az enyémen volt. Lassan felsiklott a combjaimra, és az alsó ajkába harapott. Minden erőmmel visszafojtottam a nyögésemet.

Beletúrt a rövidnadrágomba, és egy mosoly suhant át az ajkán, amikor észrevette, hogy nem veszek fel bugyit. „Úgy tűnik, készen álltál rám.” – suttogta, és még mélyebben fúrta a kezét a testembe.

A nyögésem elárulta , és kitört a számon. Láttam, ahogy hátravetem a fejem. Felállított egy kicsit, és lehúzta a rövidnadrágomat. Sötét szemei tele voltak vágyjal. Szó nélkül odavitt a kanapéhoz, leült a kanapéra, és felvitt, nedves, meztelen puncimmal az arcán.

A szemeim elkerekedtek attól, amit tenni készült, elhúztam a derekamat az arcától, és az ölébe ültem. „Mit akarsz csinálni?” – kérdeztem tőle zavartan összevont szemöldökkel.

„Mit művelek, kicsi babám?” – mély hangja borzongást küldött végig a gerincemen, szemei melegséggel csillogtak, amitől a szívem kicsit kihagyott. „Meg akarom jelölni ezt a puncit az enyémnek, és addig fogom enni, amíg nem látom, hogy az egész arcomra spriccelsz.”

A szemeim tágra nyíltak a döbbenettől. Micsoda? Vajon mit érezhet, ha rájön, hogy még mindig feszes vagyok odalent, és még csak egy pasi nyelvét sem éreztem magamon?