215. fejezet
Sándor nézőpontja
A tanyaház levegőjét sűrű, régi fa, nedves föld és valami sokkal illékonyabb illata terjengett – kimondatlan szavak és alig leplezett düh. Keresztbe font karokkal a konyhapult szélének dőltem, és néztem, ahogy Victoria halkan nevet valamin, amit Luca suttogott. A hang – régen az enyém volt. Az a könnyed, erőfeszítés nélküli nevetés. Az a tekintet a szemében.
Most kívülálló voltam egy olyan szobában, ahová régen tartoztam.