182. fejezet

Viktória nézőpontja

Amikor elérem a hálószobát, Lucát az ablaknál ülve találom, félig háttal nekem, tekintetét az üvegen túli világra szegezve. A lágy délutáni fény megcsillan sötét hajában, halvány árnyékokat vetve arca éles szögleteire. Először nem vesz észre, én pedig habozok, az ujjaim kissé megszorulnak a tálca széle körül, amit a kezemben tartok. Ez a pillanat elviselhetetlenül törékenynek érződik, mintha egyetlen rossz mozdulat felboríthatná a köztünk lévő kényes egyensúlyt.

Lépek egyet előre, eláll a lélegzetem, miközben fürkészem – állkapcsának erős, ismerős vonalait, homlokán a vékony ráncot, ami mélyül, amikor elmerül a gondolataiban. Kimerültnek tűnik, mintha valami túl nehéz súlyt cipelne. A látványtól bűntudat és vágyakozás görcsbe rándul a mellkasom. Kinyújtanám a kezem, hogy elűzzem az aggodalmait, megérintsem, hogy emlékeztessem, hogy nem kell egyedül átélnie ezt. De nem tudom, hogy hagyná-e még.