180. fejezet

Viktória nézőpontja

Szavai késként hasítottak át a törékeny reményen, amibe addig kapaszkodtam. „Ma nem.” Válaszának véglegessége visszhangzik az elmémben, együtt a hideg valósággal, hogy talán mégsem fogom olyan gyorsan megoldani ezt, mint reméltem. A mellkasomban érzett fájdalom egyre mélyül, tompa, tartós, de nem akar elmúlni. Bólintok, és lenyelem a torkomban lévő gombócot, arra kényszerítve magam, hogy elfogadjam, ez nem lesz könnyű, hogy az ő távolságát nem tudom egyetlen beszélgetéssel áthidalni.

– Oké – suttogom, és hátralépek, hogy teret adjak neki. Nem lökhetem el, most nem. Már eleget okoztam neki kárt. – De amikor készen állsz… itt vagyok.