178. fejezet
Viktória nézőpontja
A reggeli fény átszűrődik a függönyökön, lágy, halvány derengéssel borítja be a hálószobát, és mindent aranyló árnyalatba fürdet. A szobában fülsiketítő a csend, kivéve az éjjeliszekrényen álló óra ritmikus ketyegését. Az ágy szélére ülök, az ujjaimmal a lepedő gyűrött szélét markolom, mintha megpróbálnám visszahozni magam a valóságba. Lüktet a fejem – enyhén, tompa emlékeztetőként az előző éjszaka zűrzavarára. Érzelmeim súlya nehezedik a mellkasomra, minden lélegzetvétel erőfeszítésnek tűnik. A szemem bedagadt a könnyektől, amelyekkel elaludtam, az elmém még mindig a megbánás és az elszántság örvényében kavarog, ami egész éjjel nyugtalanított.
Pislogva elhessegetem a kimerültség megmaradt nyomait, de a szívemben megmarad a fájdalom. Minden törékenynek érzem, mintha egyetlen szálon lógna a kapcsolatom Lucával, és bármelyik pillanatban elszakadhatna. Nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Nem is fogom. Nem azután, amin keresztülmentünk, nem azután, hogy mennyit küzdöttünk azért, hogy együtt legyünk. Egy pillanatra lehunyom a szemem, mély lélegzetet veszek, és próbálok összeszedni magam.