175. fejezet
Luca nézőpontja
A szobában fojtogató a csend, elviselhetetlen súllyal nehezedik rám. Victoria hangja még mindig ott motoszkál a levegőben, kétségbeesett könyörgése beleivódott a kettőnk közötti űrbe. De a szavai nem érnek el hozzám. Még nem. Az agyam viharként verődik a gondolataim falaihoz, újra és újra lejátssza a jelenetet, amelyben ott találkoztam – Victoria és Alexander, egy olyan pillanatban, ami árulásnak tűnt, egy pillanatban, ami mélyebben fájt, mint bármilyen vita, bármilyen félreértés, ami valaha is köztünk volt.
Ökölbe szorul a kezem, miközben az ablaknál állok, és próbálom egyenletesen lélegezni. A hideg éjszakai levegő beszivárog az üveg keskeny repedésén, megdermeszti a bőröm, és kegyetlen emlékeztetőül szolgál arra, mennyire távolivá és idegenné vált ez az egész helyzet. A melegség, a jövőnkbe vetett bizonyosság, mintha kiszívta volna az életemből a levegőt, csak ezt a hideg űrt hagyva maga után. A bizalom törékeny dolog, és ha egyszer eltörik, szinte lehetetlen ugyanúgy újra összerakni.