164. fejezet
Alexander nézőpontja
Lucára néztem, aki a bölcső mellett állt, tekintetét kizárólag Gabrielre szegezte. Volt valami a tekintetében, valami szilárd és megtörhetetlen, amitől összeszorult a gyomrom. A jelenléte, a derűs magabiztossága – dühítő volt. Mindig nyugodt volt, mindig szilárd, mintha mindez semmit sem jelentene neki. Mintha valahogyan elfoglalta volna a helyét Victoria és Gabriel életében, miközben én még mindig a sajátomat keresem.
Ahogy telt az éjszaka, egyre nyomasztóbbnak éreztem a mellkasomban érzett nyomást. Minden egyes pillantás, ami Luca és Victoria között váltott, minden egyes simogatás köztük, olyan volt, mint egy kés, ami egyre mélyebbre fúródik a még be nem gyógyult sebekbe. Minden alkalommal, amikor Luca Gabrielhez hajolt, vagy gyengéden megnyugtatta Victoria hátát, az emlékeztetett arra, amit elvesztettem. Mindarra, amit soha nem kapok vissza. Egy emlékeztető arra, hogy minden vágyam, minden kétségbeesett vágyakozásom ellenére soha nem leszek az, akihez Victoria nyúlt. Soha nem leszek az, akire támaszkodott, akiben megbízott, akire szüksége volt.