156. fejezet

Luca nézőpontja

A kórházi szoba az új kezdetek menedéke volt, a lenyugvó nap meleg, aranyló fényében fürödve. A levegőt monitorok halk zümmögése és a folyosóról időnként beszűrődő távoli hangok moraja töltötte be. Mégis, e négy fal között a világ kicsinek és bensőségesnek érződött, mintha ezen a pillanaton kívül semmi sem számítana.

Újszülött fiunkat tartottam a karjaimban, éreztem apró mellkasának lágy emelkedését és süllyedését, törékeny testének melegét, ahogy hozzám simult. Finom ujjai időnként megrándultak, mintha olyan álmokba kapaszkodnának, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy megértsük őket. Puszta súlya, mérete ellenére, a szívemnek nyomódott, olyan elsöprő szeretettel töltve el, hogy lélegzet-visszafojtva hagyott. Ez a kis élet, olyan új, mégis már annyira értelmes, mindent megváltoztatott.