591. fejezet

Szemei, amelyek általában olyan ragyogóak és élettel teliek voltak, most könnyektől csillogtak, amelyek szüntelenül hullottak. Azok a gyönyörű szemek, amelyek egykor ragyogó csillagokhoz hasonlítottak, most semmi mást nem tükröztek, csak fájdalmat. Ösztönösen felé lépett, de a lány hátrébb lépett, és ezzel megnőtt a köztük lévő távolság.

A megbánás nehéz és fojtogató hullámként csapott le rá. Nem állt szándékában ilyen messzire taszítani, ilyen módon áttörni a határait. Csak próbára akarta tenni az elszántságát, nem akarta ilyen mélyen megsebezni. Most a bűntudat és a megbánás nyomasztó súlyként nehezedett rá, ahogy dermedten állt, képtelen jóvátenni az okozott kárt.

„Nézz el…” – könyörgött remegő hangon, miközben az üvegablaknak nyomta magát.