322. fejezet

Proserpina

Megálltam, amikor megláttam Lucient. A lépcső alján volt, és egy hosszú pillanatig bámultuk egymást. Egy testőr, a nagydarab Noah, tétován lebegett az árnyékban, és azon töprengett, vajon nem lép-e előre, és megragadja-e a Főnököt, mielőtt az egy részeg kupacba esik.

Szemem meglátta a nyűgös vonalú arcot, a szikkadt arcvonásokat, amiket még mindig szerettem, az izmos testalkatot, de most leesett vállakat. Megtettem az utolsó lépést, ő pedig megmozdult, enyhén imbolygott, szinte megbotlott.