229. fejezet

Az óra során többször is rajtakaptam Edwint, amint felém pillant. Minden alkalommal elakadt a lélegzetem a torkomban, üvegszilánkokként feküdt ott.

Kínzás volt, hogy olyan közel volt hozzá, de képtelen volt semmit sem mondani, sem tenni. Hangja, miközben a kelet-európai divattervezés történetéről tartott előadást, egyszerre volt megnyugtató és őrjítő. Nem tudtam eldönteni, hogy az íróasztalok fölé ugrálni és hozzá menni akarok-e, hogy megcsókoljam, vagy fojtsam. Talán mindkettő.

Amikor végre véget ért az óra, elegem volt. Nem voltam ugyanaz a lány, mint amikor találkoztunk – nem fogok többé megijedni a jelenlététől. Bántott engem, és biztosra veszem, hogy ő is tudja ezt.