232. fejezet
Sándor POV
Mia szorongása érezhető volt, ahogy ide-oda járkált a szobánkban, és lyukat égetett a szőnyegen. Kövér, rózsaszín alsó ajkát rágta, és sötét hajszálait a füle mögé tűrte.
– Nem kell mennünk – mondtam neki századszorra. Abbahagyta a járkálást, hogy rám nézzen, és láttam, ahogy a homlokán ráncok aggodalmaskodnak. – Elmondhatjuk nekik, hogy meggondoltuk magunkat, és benn maradunk éjszakára.